Köszöntő
Kedves Gyermekneurológusok és a gyermekneurológia iránt érdeklődő Kollégák!
A Tiszántúl legnagyobb városába, Debrecenbe hívott minket idén dr. Bessenyei Mónika a gyermekneurológia aktualitásait megbeszélni. A „kálvinista Rómát” jól ismerjük Szabó Magda regényeiből. A helyi szervezők pedig mindent megtesznek majd, hogy ismereteink tovább gyarapodjanak a „Cívisvárosról”.
Idén a perinatális korban elszenvedett eseményekre fókuszálva folytatjuk a stroke témakör tavaly megkezdett tárgyalását. A tranzíció kérdése manapság sokat tárgyalt téma, megpróbáljuk bemutatni, hogyan lehet (kell) jól átadni a felnőtt ellátásba az általunk gondozott gyermekeket. Az utóbbi években számos ritka betegségben új terápiás lehetőségek váltak elérhetővé, ezen kezelésekkel szerzett tapasztalatokat osztjuk meg több előadás és szimpózium keretében. Az örökzöld csecsemő- és gyermekkori epilepszia témában bemutatásra kerül számos genetikai eredetű kórkép. Megemlékezünk a magyar epilepsziás gyermekek gondozásának kialakításában úttörő szerepet játszó Kiszely Katalin főorvos munkásságáról. A gyermekidegsebészet újdonságaiból is összeállítottunk egy csokorra valót. A már hagyományosnak számító szombati „Színes gyermekneurológia” szekcióban sok friss információt kaphatunk a gyermekneurológia több területéről.
Örvendetesen sok előadás bejelentés érkezett be, érdekesebbnél érdekesebb címekkel, absztraktokkal, ezért úgy határoztunk, hogy szeretnénk lehetőséget adni valamennyi bemutatására. Felelevenítjük a „Pergő Poszter” szekciót, ahol az előadó 3 percben prezentálhatja a témát, de lehetőség lesz a papíros alapú poszterek megtekintésére a kongresszus egész ideje alatt.
Szombaton fogjuk átadni a „Legjobb poszter” és „a Legjobb fiatal előadó” díjakat, melyek regisztrációs meghívást jelentenek a Magyar Gyermekneurológiai Társaság jövő évi konferenciájára.
Kívánok minden részvevőnek feltöltődést mind a szakmai-tudományos téren, mind a kollegiális-baráti kapcsolatokban!
Prof. Dr. Hollódy Katalin
elnök
Kedves Kollégák!
Sok év után társaságunk éves kongresszusa visszatért Debrecenbe a Debreceni Egyetem Nagyerdei Campus Gyermekgyógyászati Intézet és Klinika Gyermekneurológiai Részlegének szervezésében. A jelenlegi helyzetben küzdelmes volt Magyarország egyik legnagyobb egyetemi városában kongresszust szervezni, de reméljük sikerrel jártunk és ezt a három napot kellemesen fogjátok eltölteni városunkban, valamint új és hasznos szakmai ismeretekkel gazdagodva térhettek haza.
Már a meghívón is feltűnhetett a két gyermeket és stilizált fát ábrázoló Gyermekek című kép, mely egyike annak a két alkotásnak, amelyek intézetünk falait díszítik. Mindkettő Ludmány Ottó remekműve. Ez egy 310×580 cm-es mozaik, amely miatt, ha csak tehetem a mindennapokban azon a hátsó lépcsőn közlekedem, melynek fordulójában pompázik. Szívet melengető, megnyugtató hangulatot áraszt, meleg színvilágával. Mindig egy fél perc megállásra késztet az állandó rohanásában, emlékeztet, miért is dolgozunk, küzdünk nap mint nap: a boldog gyermekekért. A képpel ezt az érzést szerettük volna nektek is átadni: egy perc nyugalmat és csöndet…
Debrecen nemcsak egyetemi városként híres, de Magyarország történelmében, kultúrájában is fontos szerepet játszott és játszik mind a mai napig. Városunkban számos híresség élt és alkotott. Szabó Magda szemén át nézve idézzük fel a város hangulatát és az ő soraival kívánunk kellemes időtöltést.
“…az én debreceni otthonomhoz tulajdonképpen nem kellenek se bútorok, se falak. Egy egész földrajzi és törvényhatósági egységben lakom: a város, ahol fizikai és szellemi formámat megkaptam, teljes egészében az enyém.”
“… ha észreveszem a Nagytemplom tornyainak rám szegeződő nagyszemét, kiáltó, dacos száját, szemöldökét, az akantuszlevelek bozontját, elönt valami semmihez sem hasonlító indulat…Amit érzek, ami áthat, az a biztonság, mert a végtelenség nyugalma sugárzik rám a tümpanon alól, a tudat, hogy a vaskos, egymástól szinte meghökkentően távol eső tornyokra rákönyökölhet akár a világmindenség, tudom, elbírja, annyira el, hogy erejéből még nekem is jut, másnak is, aki igényli, mindenkinek… ez hazánk legnagyobb protestáns egyházi épülete. Ha meglátom, mégsem az jut eszembe róla, hogy kálvinista vagyok, hanem hogy magyar.”
“Valahányszor ott állok a Nagytemplommal szemben, egyszerre fogja be látóköröm a szoborral, s tudom, mögötte, a templomtest elfedte részen ott a Kollégium, amelynek oratóriumában a képviselők kétszer Magyarország s egyszer, a második alkalommal, 1945-ben, egyéni sorsom alakulását is eldöntötték. Csak állok és csak nézem, és tudom, ide tartozom, csak erre az egy pontjára a világnak, hogy magyar vagyok, hogy sose szeretnék, szerettem volna más lenni.”
Szabó Magda
Dr. Bessenyei Mónika